A sportról az átlagembernek először a testmozgás, valamilyen sportág, a versenyzés vagy az egészség jut eszébe. A sportolókat pedig sokan egy testépítő alkatú, csupa izom sportoló képével azonosítják, pedig korántsem így van.
A hétvégén a ZVE kerekesszékes szakosztálya „Esély Kupa” néven egy versenyt rendezett, hogy a nem élsportolók is megtapasztalhassák a versenyzés élményét és kihívásait. A ZTE kosárlabda szurkolói között van egy kissrác, Hodor Levente. Minden hazai mérkőzésen ott van velünk, űzi-hajtja, biztatja a csapatot.
Levi kerekesszékes vívó, úgyhogy nem volt kérdés, hogy a hétvégén kilátogatunk és megnézzük a versenyt. Természetesen láttam már például a paralimpiai közvetítéseken ilyen versenyszámot, de élőben soha.
A verseny első fél órája nekem abból állt, hogy összeszedjem magam. Amikor belépsz a terembe, és csupa mozgássérült gyermeket látsz, az nagyon megüti az embert, persze főleg az olyanokat, akik még nem voltak ilyen rendezvényen. Hamar rá kellett jönnöm azonban, hogy itt valóban kőkemény versenyzésről van szó. Itt nincsen sajnálkozás, panaszkodás, a kis emberek valódi csörtéket vívnak egymással a páston. Szó szerint szikráznak a pengék, elhajolva próbálnak kitérni egy-egy szúrás elől a versenyzők. Levitől megtudtuk, hogy mi a különbség a tőr, párbajtőr és kard között. Mit nevezünk találati felületnek, és mi is az a tus.
Különböző kategóriákba vannak besorolva a versenyzők, és ennek alapján kapnak ellenfelet. A mérkőzések közben edzői utasításokat is kapnak a gyerekek, nekem laikusnak úgy tűnt, hogy a felszerelés is teljesen azonos a normál vívókéval. A versenyen kívüli területen pedig ott izgulnak a szülők, testvérek, hozzátartozók.
Egy győztesen megvívott asszó után, amikor lekerül a maszk, és meglátod a kipirult, megizzadt, boldog gyermekarcokat, akkor érted meg igazán, hogy mennyit is jelent nekik ez az egész, és ez már jóval túlmutat a sporton.
Az egész életük egy küzdelem, gyerekfejjel nap-mint nap szembesülnek olyan kihívásokkal, amivel egy egészséges ember soha nem találkozik, minden nap újra meg újra fel kell lépniük a hétköznapok pástjára. Megtanultak együtt élni azzal, amivel együtt kell élniük. Jó lett volna látni több nézőt, nemcsak a hozzátartozókat.
A kerekesszékes vívás nem látványsport, nem tűzi a műsorára a tévé, kevés figyelmet kap a médiában. Pedig a fogyatékkal élő emberek pontosan egy ilyen sportrendezvényen tudják megmutatni, hogy ők is mennyire fontos részei a társadalomnak.
Az emberek többségének alig van személyes tapasztalata a fogyatékosságokról, de egy ilyen eseményen mindenki megtapasztalhatja, megélheti, hogy mennyi energiát, boldogságot, örömöt tud adni a sport a fogyatékkal élő embertársainknak. Tanuljuk meg akadálymentesíteni a szívünket, mert az igazi hősök ott vannak a mindennapjainkban fent a páston, csak nem mindig vesszük észre őket.
Írta: Farkas László