VII. Zalai vezetéstechnikai tréning

2016 -ban is megrendezzük a Zala Megyei Baleset megelőzési Bizottsággal a mára már hagyományosnak mondható vezetéstechnikai tréningünket. Aminek célja a Nagyteljesítményű motorkerékpárral és segédmotoros-kerékpárral bekövetkezett balesetek megelőzése.
Az idei már a 7. lesz.

Zala megye közútjain „ítiner” alapján a közúti közlekedési szabályok betartásával motoros túra, állomásokat érintve a csoportok a szervezők részéről meghatározott elméleti és gyakorlati (KRESZ, bűn és baleset-megelőzést) szolgáló feladatokat kell megoldani.

Nagyteljesítményű motorkerékpárral nevező csapatoknak az útvonal hossza ~100 km.
Segédmotoros-kerékpárral nevező csapatoknak az útvonal hossza kb: 30-40 km.

A tavaszi motorozásra hangoló ingyenes vezetéstechnikai tréninget rendőr motoros segítségével egy előre felállított motoros trénig pályán hajthatják végre a résztvevők.
A motorozást segítő „felvilágosító” előadást pszichológus előadásában hallgathatnak meg az érdeklődők.

A program lebonyolításában segítők: Magyar Autóklub, Polgárőrség, Magyar Vöröskereszt, IPA ZM. Egyesülete,
A programot koordinálja, és a túrát szervezi a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Zalai 76-os Motoros Egyesület.

Idei évtől online regisztráció is lesz. (Helyszíni adminisztráció gyorsabban menjen!)
https://docs.google.com/forms/d/1HEe8dpKm56s9nM7m8AZs7IXg5E3xI-2lyVQ1v_Fup-0/viewform?c=0&w=1

Amit biztosan tudunk:
2016. április 23.
“Kapunyitás” regisztráció: 08:00
Megnyitó: 08:30
Motorok megáldása: 09:00
Kezdés: 09:30
Helyszín: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, Zalaegerszeg Balatoni út 4.

A közlekedésbiztonságot szolgáló motoros szezonnyitó program fő védnöke:

Dr. Sipos Gyula r. vezérőrnagy Zala megye rendőrfőkapitánya
Balaicz Zoltán Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere
Dr. Szakonyi Szabolcs a Zalai 76 os Motoros Egyesület Alelnöke.

Figyelem! JOGOSÍTVÁNY MEGLÉTE KÖTELEZŐ!

VI. Zalai vezetéstechnikai tréning

Sziasztok!
2015-ben is megrendezzük a Zala Megyei Baleset megelőzési Bizottsággal a hagyományokhoz híven a vezetéstechnikai tréningünket.”Kapunyitás” regisztráció: 08:00
Megnyitó: 08:30
Motorok megáldása: 09:00
Kezdés: 09:30Mod.1. 03.23.
A Tájékozódó túra résztvevőinek kéretik felfrissíteni a társas motorozás és a motoros kézjelek használatának ismereteit. Hasznát fogjátok venni!Mod2. 03.29.
Megtörtént a túra útvonalának a feltérképezése, 90km körüli távra számítsatok, állomáshelyekkel, tesztekkel, kérdésekkel színesítve.
A túra útvonala és a feladatok 7pecsét alatt…
Mod3. 03.31.
Helyszín: Zalaegerszeg Zala Megyei RFK parkolója. Itt lesz felállítva egy ügyességi pálya,amit felügyelet mellett egész nap használhattok.
A kapitányság épületében Vöröskeresztes bemutató, baleset megelőzési filmek vetítése, pszichológia előadás kerül megrendezésre. Ha igény mutatkozik rá rendelkezésre áll a menzás ebédlő is.Mod4. 04.12.
Lehetőség van ebéd rendelésére. Húsleves, rántott szelet rizzsel, káposzta saláta. 1000 Ft/adag. 04.23-ig jelezzétek itt vagy emailben.

Mod5. 04.18.
Megérkeztek a pólók.
I.osztályú Fruit of The Loom Super Premium T kerek nyakú póló önköltségi ára 1598 Ft.

*** KI SZERETNE EBÉDET A TRÉNINGEN? ***
Terveink szerint lesz étkezési lehetőség a kapitányság ebédlőjében.
Előzetes létszámot kellene adnunk a vendéglős felé! 2015. május 22.-én.
Menü: Húsleves, Rántott szelet rizzsel, káposzta saláta. 1000 Ft/adag
Kérdés ki szeretne ebédelni? Kérlek jelezzétek felénk!

Idén is tervezünk emlékpóló a rendezvényre.

Mivel előállítási (beszerzési) áron kerülnének értékestésre szeretnénk felmérni az igényeket. Tervein szerint 1500 alatt lenne, pontos árat hamarosan….!

Kérdés milyen méretet szeretnél és hány darabot? Igényedet jelezd felénk! Köszönjük!

Támogatóink:

Zala Megyei Rendőrfőkapitányság

Zala Megyei Balesetmegelőzési Bizottság

IPA

Zala Megyei Polgárőr Szövetség

Teknika Kft.

Hotel Európa Fitt – Hévíz

Zalavíz Zrt.

Sardinia – Faakersee 2014.

Szardínia Faaker see túra 2014.08.29-2014.09.07

Idei évben történetünk legnagyobb túrájára vállalkoztunk. Hosszas előkészületek, Kepucci és Szakker szervező munkája eredményeképp augusztus 29.én pattantunk nyeregbe, Rédicset elhagyva Szlovénián keresztül Padovát vettük célba ahol első transit szállásunk várt bennünk. Itt bejártuk az óvárost, a szűk sikátorok hangulatos búfelejtőiben csillapítottuk étvágyunk és szomjunk. A közhiedelemmel ellentétben mi találtunk finom olasz pizzát. A sör csak azért volt jó mert hideg.

Másnap korai ébresztő és irány Livornó. Nem hagytuk ki a Bolognai diadalív + egy szuper fagyizó, valamint a Pisai ferde torony megtekintését. A kompon töltött éjszaka feledhetetlen élményt nyújtott, 9 emelet nálunk toronyháznak is magas… Befogadott 700 gépjárművet és 2000 személyt. 10 óra kompozás után hajnali 8-ra érkeztünk Olbiába vendéglátónk lakhelyére.

Mintha legalábbis Mathias Rex érkezett volna olyan fejedelmi ellátásban részesültünk. Nem volna idő ezt most leírni, még egyszer innét is köszönet Zsuzsának a jótartásért, valamint az egy életre megtanult helyi mondásért:  Miért kell hamar meginni a sört Szardínián?  Mert megmelegszik….

És láss csodát itt bent a szigeten nagyon finom sört főznek!

Elfoglaltuk szállásunkat és elkezdtük a sziget megismerését.  Csak elkezdtük mert tudtuk hogy ehhez itt eltöltött 2-3 hét kellene, de egy pici szeletét az északi csücsöknek azért bejártuk. Gyönyörű tágas strandok, jól járható utak, szép tájak, egyébként nappal nyugodt helybeliek és pezsgő éjszakai élet jellemzi Szardíniát. Épp ideális a pihenésre.  Így az itt töltött 4 teljes nap is hamar elszállt, ripsz-ropsz megint egy éjszakai kompozás kellős közepén találtuk magunkat. A reggeli partraszállás után Ausztriának  vettük az irányt, utolsó transit szállásunk festői szépségű tájakon át, erős hegymenet “forgatás-döntögetés” majrécsík szűkítés után Bolzanó várt bennünket.

7.nap délután robogtunk be Schiefling-Rodai szállásunkra ez csapatunk 7év óta rendszeresen látogatott motoros találkozója, ahol a megszokott háziak fogadtak bennünket. Faakeron a sok éve szokásos programok, vásárjárás, tókerülés, felvonulás megtekintésére, esténként  tartalmas beszélgetésekre fordítottuk időnket.  Jó alkalom áttekinteni az elmúlt évet, pár szóban a következő terveiről…

Szeptember 7.én a kora délutáni órákban érkeztünk haza és minden bizonnyal egy életrefeledhetetlen élménnyel gazdagodott a csapat.

A részletekről beszéljenek a képek!


From Sardinia – Faaker See 2014., posted by Zalai 76-os Motoros Egyesület on 9/21/2014 (Showing 4 of 110 items)

Generated by Facebook Photo Fetcher 2


2014. június 14. – 5 éves az Egyesület

2014. június 14-én Tormaföldére érkezett a  csapat, hogy megünnepelje az Egyesület megalapításának 5. évfordulóját. Tartalmas beszélgetés, jó ételek és italok keretében telt a nap. Majd az esti órákban Lovászi felé vettük az irányt az Kantin nyitóbulijára. :) További képek a Fényképalbumban!

From 2014.06.14. – 5. születésnap (Tormafölde), posted by Zalai 76-os Motoros Egyesület on 6/19/2014 (Showing 5 of 24 items)

Generated by Facebook Photo Fetcher 2


V. Zalai vezetéstechnikai tréning 2014. április 12.

Idén is megrendezzük hagyományos vezetéstechnikai tréningünket, a Zala Megyei Baleset megelőzési Bizottsággal ls a Zalai Polgárőrséggel karöltve, és általuk támogatva. Támogatónk az idén az egervári Polgármesteri Hivatal is.

Ismét érdekes feladatok várnak a résztvevőkre az eddig megszokottak mellett. Jelentkezők számától függően 5-6 fős csapatok lesznek, jelentkezhetnek komplett csapatok is, de a helyszínen is kialakítható spontán módon, arra való tekintettel, hogy lesz, aki egyedül jön.
A helyszín a szokásostól eltérően az egervári Várkastély, ahonnan indul a tájékozódási túra, és ide érkezünk vissza is. Itt lesz az ebéd és az eredményhirdetés is.
A túra 90-100 km hosszú lesz, a rendezvény kb. 16 órakor véget ér.

Regisztráció 8.00-tól, kezdés 9 órakor.

Mint mindig, most is önköltséges a részvétel. A regisztrációkor fizetendő 3000.- forint tartalmazza az oktatók díját és
egy tányér gazdag gulyást pogácsával.

A tréningen mindenki saját felelősségére vesz részt, vigyázzatok magatokra és egymásra!

Motoros üdvözlettel:
Kepucci
ZALAI76ME

IV. Zalaegerszegi vezetéstecnikai és tájékozódási tréning.

Motoros Barátaink!

Idén is megrendezzük hagyományos vezetéstechnikai tréningünket, a Zala Megyei Baleset megelőzési Bizottsággal karöltve, és általuk támogatva. Támogatónk az idén az egervári Polgármesteri Hivatal is.
Indulás előtt a motorosok Egyházi áldásban részesülnek.
Ismét érdekes feladatok várnak a résztvevőkre az eddig megszokottak mellett. Jelentkezők számától függően 5-6 fős csapatok lesznek, jelentkezhetnek komplett csapatok is, de a helyszínen is kialakítható spontán módon, arra való tekintettel, hogy lesz, aki egyedül jön.
A helyszín a szokásostól eltérően az egervári Szabadidő központ, a Temető utcában, ahonnan indul a tájékozódási túra, és ide érkezünk vissza is. Itt lesz az ebéd és az eredményhirdetés is.
A túra 90-100 km hosszú lesz, a rendezvény kb. 16 órakor véget ér.

Regisztráció 8.30-tól, kezdés 9 órakor.

Mint mindig, most is önköltséges a részvétel. A regisztrációkor fizetendő 3000.- forint tartalmazza az oktatók díját és egy tányér gazdag gulyást pogácsával.

A tréningen mindenki saját felelősségére vesz részt, vigyázzatok magatokra és egymásra!

Minden motorost és érdeklődőt szeretettel várunk!

Baráth Miklós
Elnök
Zalai76osME

Mikulás Parti Hévíz!

Mióta számoljuk az 6. mikulás gurulás 2012. december 6-án! Természetesen jótékonysági gurulás! Mikulás ruhában,motorral! Krampusz lányok jelenkezetek!!!

2010-ben sajnálatos módon havazott,de a túra autóssá szerveződött! Így nem csalódtak az óvodások,iskolások,de a városban a felnőttek is örömmel fogadtak mindenhol! Természetesen nem csak zsákjainkat,oldal táskáinkat is meg pakoljuk mindenféle jóval!

Nagylengyel Falunap

Idén második alakommal kérték fel gyermek motoroztatásra az Egyesületet a nagylengyeli Önkormányzat. Idén is örömmel fogadtuk a kérésüket, a gyerekek nagy-nagy örömére. Megérkezésünket követően egy szűrővizsgálaton vettünk rész, ahol koleszterin, vércukor, vérnyomás, testzsír, stb. mérésekkel keserítettek el bennünket ha település egészségügyi dolgozói. Ezt követően került sor a motorozásra. A rendezvényt követően utunkat Balatonszentgyörgyre folytattuk.